A Harsányi Színjátszó Stúdió 22 éve működik Budapesten, 2014 óta Harsányi Melinda vezetésével. Melinda két gyermekes édesanya, diplomával rendelkező drámapedagógus, gyerekszínházjátszó rendező; emellett színházi munkát tekintve több színdarab írója, rendezője, valamint az Apor Vilmos Katolikus Főiskola drámapedagógiai képzésének oktatója. Személye garancia a megbízható, színvonalas képzésnek, nemcsak a színházban és az oktatásban megszerzett szakmai tapasztalata, hanem gyermekszeretete és elhivatottsága miatt is. Számára az oktatás, a mentorálás, nemcsak munka, hanem hivatás is.
A stúdió kezdetektől hangsúlyozott figyelmet fordított az ön- és társismereti helyzetgyakorlatokra, az improvizációs és kommunikációs készségfejlesztésre. A foglalkozások az adott életkort leginkább érintő témákat dolgoznak fel. Ugyanakkor minden tavasszal az évad színházi előadással zárul, amely után a diákok személyre szóló visszajelzést kapnak.
Tanítványaink írták
„Körülbelül 4 évet töltöttem el a színi tanodában, ahol sokat tanultam, és ami még fontosabb, sok barátot szereztem, amelyek közül többel a mai napig tartom a kapcsolatot. Nagyon szerettem a próbákat, szerettem a táborokat, a gálákat és az előadásokat. Az egész társaság, légkör nagyon jó és hangulatos volt. Akárhogy is lesz, azt a pár évet sosem fogom elfelejteni, és mindig szép emlékek fognak előtérni, ha visszagondolok azokra az időkre.”
/Czető Ádám színész/
„Gyermekkorom meghatározó része volt. Nagyban hozzájárult ahhoz, ami lettem, hogy megszerettem a színházat. Azt hiszem, ebben a mai társadalomban kevés dolgot lehet az „tökéletes” szóval jellemezni, de azt a szeretetet és összefogást, ami a stúdió életét jellemezte, mindenképp megilleti ez a jelző.”
/Hoffmann Richárd operaénekes, énekes/
„Körülbelül 4 évet töltöttem el a színi tanodában, ahol sokat tanultam, és ami még fontosabb, sok barátot szereztem, amelyek közül többel a mai napig tartom a kapcsolatot. Nagyon szerettem a próbákat, szerettem a táborokat, a gálákat és az előadásokat. Az egész társaság, légkör nagyon jó és hangulatos volt. Akárhogy is lesz, azt a pár évet sosem fogom elfelejteni, és mindig szép emlékek fognak előtérni, ha visszagondolok azokra az időkre.”
/Szűcs Réka babszínész, rendező/
„Nekem a színi nagyon sokat jelentett. Nem csak életre szóló barátságok születtek, de az elképzelésemet a jövőmről is fenekesen felforgatták. Megszerettették velem a színpadot, az éneklést, a szereplést. És most mit csinálok? Színházban játszhatok, énekelek, és a tévében is felbukkanok. Egy pluszt kaptam tőlük, ami életem végéig elkísér. Köszönöm nektek!”
/Sarkadi Szabó Emese/
„A színi az eddigi életem egyik alapköve, nagyon sok barátra tettem szert és közülük sokkallal most is szoros barátságokat ápolok. Imádtam, mindig alig vártam a szombatot 🙂 Nagyon sokat fejlődtem és azóta is hasznát veszem az ott tanultaknak. Nagyon szerettem az ottani embereket, szuper kis csapat volt. Akárhányszor összefutok valakivel a társulatból, nem elmegyünk egymás mellett, hanem mindig szóba elegyedünk, akkor is, ha ott nem egy bagázshoz tartoztunk 🙂 Nagyon sok izgalmas pillanatot éltünk át együtt, a készülődéseket, izgalmakat 🙂 Jó érzés egy csapathoz tartozni és nem csak magunkért, de egymásért is felelni a színpadon. Mindig nagyon kíváncsi voltam szüleim véleményére. A táborok a nyaram egyik csúcspontjai voltak, a táncok, esti bulik, titkos szerelmek…”
/Méra Emese/
„Mit is jelentett Nekem a színi? Egy olyan közösséget, ahol első sorban önbizalmat és barátokat szereztem. Egy olyan közösséget, ahol önmagam lehettem a szürke hétköznapok után. Egy olyan közösséget, ahol olyan tudásra tehettem szert, amit ma a munkám során nap, mint nap használok és kamatoztathatok.”
/Fojta György Ádám/
„A színi suliba kezdett el nagyon érdekelni a színészet, az egész ott kezdett kibontakozni. Akkor már tanultam énekelni, de a színészethez semmi közöm nem volt akkor még. Önbizalmat adott, és az, hogy mindig jókedvvel, lelkesen tanítottak a tanárok, az vitt előre…”
/Porzsolt Éva színésznő/
„Az évek során sok minden változott, (tanárok, diákok egyaránt) de egy valami állandó volt. A minőségi oktatás. A stúdióban sallangoktól mentes, az élet különböző területein hasznosítható tudást szerezhettünk meg. Mindemellett természetesen életre szóló barátságok és szerelmek is kötődtek.”
/Czető Roland színész/
„Igazából itt tanultam meg a színészi alázatot és máig is hasznosított kommunikációt, hiszen most már lassan 10 év elteltével a médiában és a kommunikáció területén helyezkedtem el. Itt tapasztaltam meg először, hogy mit is jelent a „barátság” fogalma és mit jelent számomra a „szerelem”. Több éve itt találtam meg azt az embert, aki pár hónap múlva a férjem lesz, és ezért örökké hálás leszek. Köszönök mindent és a továbbiakban is sok sikert kívánok az új diákoknak. „Ha valamit elhatározol, és igazán akarod, küzdj, harcolj érte és meglátod, egy idő után valóra fog válni az álmod!”
/Pauer Krisztina/
„A színi volt az a közösség, amit mindennél jobban vártam hétvégente, ahol normális gondolkodású korombeliekkel alkottunk valami kis művészi, ahol megismerhettem a legjobb barátomat, akivel 7 éve elválaszthatatlanul szívjuk egymás vérét. A színi volt a színter és a vágyakozás, egyszóval minden. Lehet, hogy túl szentimentális, de így gondolom.”
/Borza Valentin/
„Számomra a színi suli – mely a gimnáziumi éveimet szinte teljesen végigkísérte – sok mindenre megtanított, rengeteg baráttal gazdagított és sok-sok emléket adott. Ebben a remek közösségben örök barátságok és szerelmek kötődtek olyan fiatalok között, akik hasonló érdeklődéssel fordultak a színészmesterség felé.”
/Kollarik Rezső/